Mi is az a MEPS?
A Graymix Hungária Kft is tagja a MEPS-nek.
De mi is az a MEPS?
A MEPS szakmai egyesület, a Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete, ami 2006-ban alakult meg.
Alapító tagjai Magyarország legjelentősebb expandált polisztirolhab hőszigetelőanyag gyártói.
Az Egyesület létrehozásának elsődleges oka az volt, hogy az alapító tagok szükségét érezték annak, hogy együttesen lépjenek fel az élhetőbb környezet kialakításának érdekében.
A MEPS tagjainak tevékenysége elsősorban az épületek energiaigényének csökkentése révén kapcsolódik a környezetvédelemhez, mert a kisebb fűtőanyag felhasználás révén csökkenthető az üvegház hatású gázok kibocsátása, ami a Kiotói Egyezmény szerint napjaink egyik legfontosabb feladata.
Az Egyesület célját a környezetvédelemre és az energiatakarékosságra vonatkozó uniós irányelvek és a hazai előírások széles körű megismertetésével; ezen belül az EPS anyagok révén rendelkezésünkre álló megoldások hangsúlyozásával kívánja elérni.
A célok megvalósítása érdekében a MEPS tanulmányokat készíttet, szakmai konferenciákat szervez, a szakemberek képzéséhez segédanyagokat készít, illetve ezek megvalósulását támogatja. A MEPS törekszik arra, hogy a környezettudatos építkezés mind szélesebb körben ismertté és elfogadottá váljon
Az Egyesület támogatni kívánja az energiatakarékosság, a környezetvédelem és az épületakusztika területén folyó műszaki és gazdasági szabályzó munkát is. Az irányelvek, jogszabályok előkészítési munkálataiban a tagok véleményének tolmácsolásával, a tervezetek várható hatásnak elemzésével, értékelésével segíti a jogalkotókat. Az előkészítő munka eredményességének érdekében az Egyesület széles körű együttműködést alakít ki többek között a jogalkotókkal, civil szervezetekkel, más egyesületekkel és szövetségekkel, nemzetközi intézményekkel.
A MEPS kiemelt célja az is, hogy a minőségi hőszigetelő-anyagok kapjanak mind nagyobb teret a hazai építőiparban, és a megkövetelt minőség általánosan elfogadott gyakorlat legyen a piacon. Az Egyesület tagjai maguk is minőségi termékeket állítanak elő, és törekednek arra, hogy a megfelelő termékek a megfelelő módon legyenek alkalmazva. Ezért különös figyelmet fordítanak arra is, hogy a szükséges információ minden felhasználónak rendelkezésére álljon.